Antonio Lucio Vivaldi   Forrás: profile.myspace.com

Antonio Lucio Vivaldi (1678-1741) olasz barokk zeneszerző, hegedűművész.

Apja a velencei Szent Márk bazilika hegedűse, fia már fiatalon apját helyettesítette, később paptanár lett. 1703-ban pappá szentelték. Hegedűtanár lett a velencei leányárvaházban.

Fülöp herceg udvari karmestere Mantovában, majd a velencei Szent Márk kápolna szólóhegedűse, eközben negyven operát komponál. Elismertségét jelzi, hogy az olasz közönség 38 operáját láthatta színpadon. Nevéhez fűződik a hegedűverseny formájának kialakítása.

Legismertebb műve a Négy évszak ciklus, amelyben az első négy hegedűverseny az évszakok nevét viseli. Mindegyik koncerthez egy-egy szonett is tartozik a partitúrában.

 

Antonio Vivaldi:

Négy évszak


op. 8 (1-4)

Berlini Filharmonikus Zenekar

1987

hegedű:

Anne-Sophie Mutter

vezényel:

Herbert von Karajan

 

Antonio Vivaldi:

Négy évszak


op. 8 (1-4)

Berlini Filharmonikus Zenekar

1987

hegedű:

Anne-Sophie Mutter

vezényel:

Herbert von Karajan

 

Antonio Vivaldi:

Négy évszak


op. 8 (1-4)

Berlini Filharmonikus Zenekar

1987

hegedű:

Anne-Sophie Mutter

vezényel:

Herbert von Karajan

 

Antonio Vivaldi:

Négy évszak


op. 8 (1-4)

Berlini Filharmonikus Zenekar

1987

hegedű:

Anne-Sophie Mutter

vezényel:

Herbert von Karajan

   

Antonio Vivaldi:

Négy évszak


op. 8 (1-4)

Berlini Filharmonikus Zenekar

1987

hegedű:

Anne-Sophie Mutter

vezényel:

Herbert von Karajan

 


Antonio Lucio Vivaldi: Négy évszak
 szonett (Rónai Mihály fordítása)
 

A TAVASZ  (La primavera)

Itt a tavasz már, ünnepre kelve
kedves szellőcskék puhán lengedeznek,
fecskék köszöntik vígan énekelve,
források ifjan, gyorsan csergedeznek.

Fekete felhők meg-megrengedeznek,
kék égre zordul rá-rátérdepelve,
villám hasít - és meg-megrepedeznek,
a fecskéknek megjő friss zenére kedve.

Míg elmeséli százszor, merre, hol jár,
szellő a rétnek, fújdogál a fákra,
jobbján ebével szendereg a bojtár,

majd sípjába fúj, s édes muzsikákra
nimfákkal táncol - s rájuk borul ott már
tündöklő Tavasz szerelmetes sátra.
 
A NYÁR  (L'estate)

Kemény a Nap, suhog a fényes ostor,
Tikkad a nyáj, az ember, ég a cserje,
csak a kakuk szól újra-újra olykor,
s felelget néki, visszabúg a gerle.

Még lágy a szellő, ám a tájban ott forr
a vad vihar már, jő, hogy leteperje,
riad a bojtár, lila már a dombsor:
kerekedik már: egyszeribe' ver le

szanaszét mindent, fut a bojtár, baj van!
nyilall a villám, nagy a dörgés, rához
legyet, dongót is, rettenetes rajban.

Sejtette ő ezt: Fergeteg kiáltoz -
és a jégeső, a kopogós morajban,
mint fürge hóhér, úgy csap a kalászhoz.
 
AZ ŐSZ  (L'autunno)

Paraszt ünnepli tánccal, cimbalommal
vidám szüretjét - és nyakalva cifra
kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal
ki-ki magát már asztal alá issza.

Áll a szüret még, dallal, vigalommal,
kedves az ég is, barátságos, tiszta -
majd a vad nyárnak ki-ki nyugalommal
álom-adóját adogatja vissza.

De a vadász kél, kerekedik reggel,
megfújja kürtjét, kutyáit hivatja -
fut a vad, szorítsd, rajta, ne ereszd el!

S a nagy lármától végre megriadva
- el is találták, űzik is sereggel! -
lankad a vad már, páráját kiadja.
A TÉL  (L'inverno)

Küszködni, fázva, csikorgó havakkal,
csikaró, fájó, rettenetes szélben,
topogni sűrűn, meg ne fagyj a télben,
jeges világban, vicsorgó fogakkal.

Húzódni tűzhöz, terített, víg asztal
mellé, míg ott künn csak úgy szakad, délben -
majd síkos úton, jaj, elesőfélben
továbbhaladni, mindig egy arasszal:

vigyázz, megcsúszol! Lábad nem szaladhat:
No, kelj fel, indulj - hanem aztán jó kis
roppanás: jég volt, beszakadt alattad!

Sirokkó, bóra, ezerféle kófic
rohama csap rád zúgó szél-hadaknak -
ilyen a tél hát, de van benne jó is...